18.Fejezet-Will titka

18.Fejezet

Will titka

Előre bocsátom, hogy a végéért nem vállalok felelősséget :P

Az órák nyugiban teltek el, bár irodalomból kihívtak felelni. Szerencsére tudtam az anyagot, így nem kaptam rossz jegyet.

Ebédszünet következett.

A teremből kilépve egy arany színű, vidám szempárral találtam szembe magam.

-Szia-mosolyogtam rá.

-Helo.-vigyorgott ő is. Majd elindultunk egymás mellett a menzára. Viszont én nyugtalan lettem. Vajon a testvérei tudják, hogy mi van köztünk? Zavarja őket, hogy ember vagyok? Kezdtem bepánikolni, pedig erről még egy szót sem beszéltünk. Azért próbáltam leplezni, mert addig úgy sem hagy békén, amíg meg nem tudja mi a bajom. Szóval a legcélravezetőbb, ha azt sem tudja, hogy van.

Csak mentem a gondolataimba merülve, és egyszer csak azt éreztem, hogy két erős kar fonódik a derekam köré.

Kérdőn néztem Lucasra.

-May, a menza arra van.-mutatott az ellenkező irányba.

-Ó, izé…persze.-dadogtam fülig vörösödve, és elindultam a helyes irányba, de Lucas kuncogva elkapta a karomat.

-Nagyon zavart vagy ma.-nézett a szemembe, és én még jobban elpirultam.

-Csak elkalandoztam.-motyogtam, és elindultam a menza felé. Ő könnyedén lépést tartott velem.

Nem kérdezett semmit, de éreztem, hogy nem hiszi el a dumámat. Nem csodálkoztam rajta, mert tényleg elég hülyének kell ahhoz lenni, hogy ilyet bevegyen valaki.

Hálás voltam neki, amiért nem faggatózott.

Csöndben mentünk be az épületbe, és a pulthoz sétálva vettem egy vizet és egy salátát, Lucas pedig üdítőt, és egy szendvicset, majd ugyan ahhoz az asztalhoz ültünk le, mint legutóbb.

-Tegnap te kérdeztél. Akkor ez azt jelenti, hogy most én is kérdezhetek?-néztem rá mosolyogva.

Szerettem volna többet tudni róla.

-Kérdezz bátran.-mosolyodott el.

-Milyen könyveket szeretsz?

-Leginkább klasszikusokat, de a romantikus könyveket nem igazán szeretem. Szeretem Vernét, és a Sherlock Holmes regényeket.-vigyorodott el.-Meg persze a szépirodalmat.

-Játszol hangszeren?

-Igen, több félén is. Hegedű, zongora és gitár.-vigyorodott el a mondat végére.

Atyaég! Biztos profi szinten tud játszani, és képes volt végighallgatni az én bénázásomat?

De ezen lesz időm később rágódni, inkább kihasználom az időt, hogy többet tudjak meg róla.

Egész ebédszünetben kérdezgettem. Sok helyen éltek már a családjával. Még Európában is.

Én meg csak Tenesseeig jutottam el a nagyszüleim farmjáig. Régebben egész nyarakat töltöttem ott.

Kérdeztem a filmekről is, és nagyon széles körű az érdeklődési köre, de én se tudok konkrét filmtípust mondani, amit szeretek, mert csak úgy válogatok mindenből.

Még a végén kiderül, hogy sok közös van bennünk.

Összességében jól telt a szünet, és teljesen elfeledtem a nyugtalanságom.

De hát, amikor vele vagyok, akkor mindig mindenről elfeledkezek.

Hihetetlen, milyen hatással van rám.

Arra eszméltünk, hogy az ebédlő már majdnem üres, úgyhogy gyorsan elbúcsúztunk, és mindenki ment az órájára.

Kár, hogy csak egy közös óránk van.

Gondolataimba merülve mentem a nyelvtan órámra, mikor Nana csatlakozott hozzám.

-Szia!-köszönt vidáman.

-Szia.-mosolyogtam rá.

Együtt mentünk tovább, de éreztem, hogy valamit nagyon meg akar kérdezni.

-May, válaszolnál egy kérdésemre?-kért határozottan.

-Persze.-feleltem meglepetten.

-Mi van közted és Lucas Nelson között?-vonta föl a szemöldökét.

Köpni-nyelni nem tudtam. Persze számítottam valami ilyesmire, de hogy ilyen nyíltan rákérdezett, ez alól nem tudok majd kibújni.

-Hát…mégis mi lenne?-kérdeztem vissza.

-Ne terelj, May.-szűkítette résnyire a szemét.-Jártok?

-Hát…igen, azt hiszem.-mondtam vöröslő fejjel.

-Csak hiszed?-vonta föl a szemöldökét.

-Menjünk, mert el fogunk késni.-mondtam, és már el is siettem a terem felé.

Miután az órának vége lett, gyorsan távoztam a teremből, mert semmi kedvem nem volt kínvallatáson részt venni.

Az ajtóban már Lucas várt, táskáját lazán félvállra vetette, és mint mindig, lélegzetelállítóan festett.

Ahogy láttam mulat valamin, mert nagyon vigyorgott. Mérget vennék rá, hogy végig hallgatta az óra előtti beszélgetésünket Nanával.

A mosolyom lelohadt, és a szemem egy kicsit összébb szűkült, mire ő roppant ártatlan arcot vágott.

Egyszerűen nem tudtam rá haragudni, de azért rápirítottam.

-Nem volt jobb dolgod, mint hogy az én kínos beszélgetésemet hallgasd?-néztem még mindig őt.

-Nem igazán.-vont vállat egy féloldalas mosoly kíséretében.

Hihetetlen ez a srác! Pontosan tudja, hogy mivel vegyen le a lábamról.

Én csak mosolyogva megcsóváltam a fejem, és elindultam a parkoló felé.

Ő könnyedén lépést tartott velem. Beültem a kocsiba, míg ő emberi tempóban megkerülte, és a volánhoz ült.

Csöndben tettük meg az utat, kezünk összefonódva pihent kettőnk között.

Nyugodt voltam, és úgy éreztem, így kerek a világ. Mosolyogva néztem hol az elsuhanó kisvárost, hol pedig őt. Lucas kivételesen az utat figyelte, de azért néha rám pillantott, és ilyenkor láttam a szemem sarkából, hogy felvillan az arcán egy-egy őszinte mosoly.

Hamar megérkeztünk a házunkhoz, talán túl hamar is, mikor megláttam valamit, pontosabban valakit, és a látványtól leesett az állam.

Will állt a házunk előtt egy számomra ismeretlen lánnyal. Bár valószínűleg ő ismerte, mivel éppen egymás száját vizsgálták elég közelről.

Akkor ezért volt az utóbbi időben ilyen szórakozott az én lókötő bátyám!

Szerelmes!

Szélesen elmosolyodtam, majd Lucasra néztem.

-Majd este találkozunk, jó?-mondtam neki halkan, majd választ sem várva megsimítottam az arcát és kipattantam a kocsiból.

A turbékoló gerlepár felé vettem az irányt, mert elhatároztam, hogy visszaadom Willnek a kölcsönt.

Azért azt csak nem felejtem el neki, hogy beégetett Lucas előtt?

Na, azt már nem!

Vigyorogva sétáltam feléjük, de nekik nem igazán tűnt fel, hogy nincsenek egyedül.

-Khmmm…-köszörültem meg halkan a torkom.

A szerelmesek valósággal szétrobbantak.

-Sziasztok!-köszöntem vidáman, és Will gyilkos pillantást vetett rám, míg a lány kérdően nézett a bátyámra.-Nem akartam zavarni, én vagyok Will húga.-mosolyogtam a lányra kedvesen. Igazán szimpatikus volt, szép, sötétbarna, loknis hajával és szeplős arcával.

A lány szemében felismerés villant.

-Gina, ő itt az én bosszantó kishúgom, May.-intett felém, mire én visszakézből adtam neki egy taslit hatalmas vigyorral az arcomon.

Aztán kezet nyújtottam a lánynak.

-Szia, May vagyok.-mosolyogtam rá kedvesen.

-Gina.-viszonozta a mosolyt ő is, és megszorította a kezem.

-Most már értem, miért olyan a bátyám mostanában, mintha nem ebben a világban élne.-közöltem hatalmas, kárörvendő vigyorral az arcomon.

Na, most megkaptad Will!-gondoltam magamban diadalmasan.

Will zavarában fülig vörösödött, míg Gina meglepetten nézett ránk, de azért ő is kuncogott.

(ő itt Gina)

-Na, én nem is zavarok tovább, sziasztok, és örülök, hogy megismerhettelek.-mondtam vidáman, és közben biccentettem Gina felé.

Még hallottam egy kedves, és egy „csöppet” ideges sziát, és bementem a házba.

Hú, mit fogok én ezért kapni?

Jól tenném, ha mostantól nyitott szemmel aludnék.

Amíg ezen gondolkodtam felmentem a szobámba, és leültem tanulni, mert hát azt is kell néha…

Negyed órával később hallottam, ahogy Will mérgesen feltrappol, és hangosan bevágja az ajtaját.

Fel nem foghatom, hogy lehet ilyen hisztis fiú létére. ÉS még ránk mondják, hogy szeszélyesek vagyunk! Chh…

Aztán lementem a konyhába, és összeütöttem egy kis vacsorát, majd mivel Will még mindig nem méltóztatta kidugni a becses nóziját a vackából, apu pedig későn ér haza, egyedül megvacsoráztam, majd pedig elmentem zuhanyozni.

Jól esett a forró zuhany, és teljesen ellazultam, nem gondoltam semmire, csak élveztem a víz simogatását a bőrömön.

Pizsamában, és vizes hajjal mentem vissza a szobámba.

Becsuktam az ajtót, és felkapcsoltam a villanyt.

A döbbenettől elakadt a lélegzetem, és majdnem elájultam.

Valaki az ágyamon ült…