17.fejezet-Megbántottam?

17.Fejezet

Megbántottam?

-Miről beszélsz?-néztem rá értetlenül.

-Megígérted, hogy majd egyszer játszol nekem a gitárodon.-mosolyodott el ravaszul.

-Ó. Igazad van, ezt el is felejtettem.-mondtam, és csöndesen mosolyogtam.

-Akkor játszol nekem?-nézett rám csillogó szemekkel.

-Azt mondtam, hogy majd egyszer, és ez egy tág fogalom.-mosolyogtam rá elbűvölően, és még pillogtam is hozzá. Hátha ennyivel megúszom.

Pár másodpercig csak nézett rám és hallottam, amint egy kicsit felgyorsul a légzése. Vajon én vagyok rá ilyen hatással? Remélem. Megnyugtató lenne, ha oda-vissza működne a dolog.

-Kérlek.-hangja bársonyosan könyörgött nekem. Lehet ennek ellenállni?

-Rendben, de előre szólok, hogy nem vagyok túl ügyes.-mondtam, és megkerülve őt a sarokba állított fehér gitáromhoz léptem, hogy kivegyem a tokjából, majd ezt követően leültem az ágyra, és várakozóan néztem rá.

-Mit szeretnél, mit játsszak?-kérdeztem, miközben ő elhelyezkedett velem szemben.

-Amit akarsz.-vont vállat.

-Hmmm…-gondolkodtam el.-Mi a kedvenc számod?

-Van.-mosolygott.-De inkább a sajátodat játszd el.

-Ahogy akarod.-hebegtem a szemébe nézve.

Elkezdtem játszani a Green Daytől a Holidayt, mert azt láttam az ipodján, és én is nagyon szerettem ezt a számot. Éreztem magamon a vizslató tekintetét, miközben játszottam.

Mikor vége lett a számnak, felnéztem rá, hogy vajon mit szól hozzá.

-May, te nagyon el vagy tévedve, ha azt hiszed, hogy nem tudsz jól gitározni.-suttogta.

-Akkor tetszett?-kérdeztem bizonytalanul.

Felnevetett, és magához ölelt.

-Azt hiszem, ezt vehetem igennek.-kuncogtam izmos melkasába.

-Későre jár, aludnod kéne.-mormolta halkan és a hajamba fúrta az arcát.

Nagyot sóhajtva elhúzódtam tőle, és eltettem a gitáromat, majd odabújtam hozzá az ágyba. A fejemet hideg melkasára hajtottam, ő pedig átkarolt engem.

Így nyomott el az álom.





Reggel, ahogy megszólalt az ébresztőóra, leestem az ágyról. Azaz leestem volna, ha két erős, hideg kar el nem kap.

-Te még álmodban is képes vagy veszélybe sodorni magad.-mondta egy vidám, bársonyos hang, és én kinyitottam a szemeim.

-Neked is jó reggelt.-húztam fel az orrom, de aztán elkezdtem nevetni.-Jól van, most már letehetsz.-tettem hozzá, mert még mindig a karjai között voltam a padlón.

Ő kuncogva megcsóválta a fejét, és felrakott az ágyra.

-Köszönöm.-mondtam elpirulva.

-Nekem mennem kell, de érted jövök, rendben?-nyomott puszit a fejem búbjára, és kiugrott az ablakon.

-Szia.-mondtam az üres szobának, mert olyan gyorsan mozgott, hogy nem tudtam követni.

Szökdécselve mentem oda a szekrényemhez, hogy keressek valami ruhát.

Gyorsan felkaptam egy farmert, és egy sötétkék, szűk felsőt egy fekete boleróval, majd berobbantam a fürdőszobába, és kibontottam azt a madárfészket, amivé a hajam változott az éjjel, és elvégeztem a reggeli teendőimet.

A konyhába érve láttam, ahogy Will homályos tekintettel mered maga elé, és láthatóan azt sem tudja, hogy melyik földrészen van, úgy elgondolkodott.

Mi van ezzel a gyerekkel?

Mostanában olyan furcsa.

Gondoltam egyet, és a háta mögé lopakodtam.

-Szép jó reggelt.-kiáltottam a fülébe, mire ő majdnem leesett a székről.

-Atyaúristen!-kiáltotta halálra váltam, miközben próbálta visszanyerni az egyensúlyát a széken.-Ez meg mire volt jó?-kérdezte bosszúsan.

-Gondoltam segítek visszatérni a földre.-vigyorogtam rá gonoszan.

-Miért, szerinted hol vagyok?-morogta egy csúnya nézés kíséretében.

-Másik galaxis…-feleltem látványosan tűnődve.

-Marha vicces.-brummogta mély hangján.

-Na mi van bratyó, elgurult a vigyori kapszulád?-böktem oldalba.

-Szerintem te bevetted helyettem is.-duzzogott tovább.

Én felszabadultan nevettem, és összeborzoltam a haját, mire ő csak dörmögött valamit az orra alatt, de nem figyeltem rá, mert meghallottam, ahogy egy kocsi lefékez a házunk előtt.

Az ablakhoz rohantam, habár tudtam, hogy ki vár rám odakint.

-Legalább most már tudom, miért vagy ilyen zakkant ma reggel-kuncogott a bátyám kárörvendő éllel a hangjában.

-Nem tudom, miről beszélsz.-vetettem oda félvállról, és próbáltam nem mosolyogni.

-Ó, dehogynem.-nézett rám Will mindenttudóan.-Hugi, én már az elején megmondtam, hogy beleestél ebbe a srácba.-húzta ezer wattos vigyorra a száját.

-Nálad elmentek otthonról.-néztem rá úgy, mintha legalábbis azt közölte volna velem, hogy lilára festeti a haját. Pedig nem is sejtette, hogy mennyire közel jár az igazsághoz.-Csak értem jött, nem tudom, miért kell ezen úgy fenn akadni.

-Tollas a hátam?

-Nem.-mondtam értetlenül.

-Akkor ne nézz madárnak.-nézett rám jelentőségteljesen.

-Jól figyelj, mert csak egyszer mondom el. Jó lenne, ha leállnál, és nem kombinálnál, mert elegem van belőle, hogy ezt mindig eljátszod velem.-mondtam neki idegesen, és a táskámat és a dzsekimet felkapva, kiviharzottam az ajtón a szememet forgatva. Eszembe jutott, hogy legutóbb Nanával hogy esküdtek össze ellenem, és elrángattak abba a buliba. Így utólag hálás voltam nekik, mert így az egész estét Lucasszal tölthettem, bár ezt soha be nem vallanám nekik.

Míg ezt végig gondoltam odaértem az én ajtó elejének támaszkodó egyszemélyes csodámhoz. Egyszerűen gyönyörű volt. Egy egyszerű fekete ing volt rajta, és egy kicipzározott dzseki farmerrel. Semmi különös, de neki egyszerűen minden jól állt.

-Szia.-mosolyogtam rá, és reméltem veszi a lapot, mert Will tekintetét még a hátamon éreztem, és mérget vettem volna rá, hogy az ablakból figyel bennünket. Én mondom, egy CIA ügynök veszett el benne.

-Hello.-mosolyodott el könnyedén, de ez nem volt őszinte, és mintha a homlokát is összeráncolta volna egy pillanatra, de ebben nem lehettem biztos, mert mire pislogtam egyet, a homloka már ismét márványsima volt.

Lovagiasan kinyitotta nekem az ajtót, és beültem a kocsiba. Addig ő normál tempóban megkerülte az autót, és beült mellém, majd indított, és kilőtt a sportkocsi.

Nem tudtam, mit mondjak. Vajon bántja az, hogy letagadtam Will előtt, hogy együtt vagyunk? Mert hallotta, ebben biztos voltam. Azért is nem akartam azt mondani kifejezetten, hogy nincs köztünk semmi, mert még a végén félre értené, és amúgy is utáltam hazudni.

Csöndben hajtott a sulihoz, csak a motor egyenletes dorombolása hallatszott.

-Nagyon szótlan vagy ma.-vigyorodott el csúfondárosan.

-Te is.-vágtam vissza elpirulva. Bár ennek semmi jelét nem adta, még mindig attól tartottam, hogy megbántottam a bátyámnak mondott dolgokkal.

-Valami baj van?-nézett rám, figyelmen kívül hagyva az előbbi megjegyzésemet.

-Nincs.-vágtam rá, de túl gyorsan, mire felvonta a szemöldökét.

Már a parkolóban álltunk. Ment, mint a rakéta, ezért elég hamar beértünk, így viszont van ideje kifaggatni.

Odafordult hozzám, és jéghideg ujjaival gyöngéden felemelte az állam, hogy a szemembe nézzen.

-Lehet, hogy nem tudok olvasni a gondolataidban, de te ritka rosszul tudsz hazudni.-mosolyodott el a végére, majd a tekintete újra komor lett.-Tehát?

-Ez kínos.-sóhajtottam halkan, mire felkuncogott.-Szóval…hát…én…csak…-dadogtam, és húztam a szavakat, mert nagyon nem akartam kinyögni, mi a bajom. Addig beszéltem össze-vissza, míg amikor a tekintetem a kocsiban lévő digitális órára tévedt, és hálát adtam az égnek, hogy ennyi ideig el tudtam húzni a válaszadást, mert most már mennem kellett törire, ha nem akartam elkésni.

És természetesen semmiképpen nem akartam elkésni!

-Jaj, el fogok késni, ne haragudj, de mennem kell.-hadartam vöröslő fejjel, és a kocsiból kipattanva, mint fuldokló a levegő felé, úgy rohantam a terem felé, bár út közben kétszer is majdnem elestem a saját lábamban.

Végül sikerült elérnem a termet anélkül, hogy a balesetin kötöttem volna ki, és megkönnyebbülten sóhajtva rogytam le a helyemre.

Hatalmas szerencsém volt, mert azon a délelőttön már nem volt alkalmam Lucasszal beszélni, mert elég rohanós napom volt, messze voltak a termek egymástól, és csak pillanatokra láttam őt.

Már egészen megnyugodtam.

Az ebéd előtti szünet hosszabb volt, mint a többi, és a terem is a közelben volt, szóval egyedül, nyugiban sétáltam a főépület mögötti részen, mikor egyszer csak a falnál találtam magam, és két izmos kar támaszkodott a fejem mellett a fehérre meszelt falnak, ezzel engem is odapréselve.

-Szia-hebegtem belefeledkezve Lucas aranyszín szemeibe.

-Helo-mormolta, miközben egy hamiskás mosolyt villantott felém. A lélegzetem is elállt.-Egész délelőtt alig láttalak.-suttogta és közelebb hajolt hozzám. Orra a nyakamat súrolta, és a szívem inkább hasonlított egy partra vetett hal vergődésére, mint egy szabályosan működő ritmusra.

-Öhmmm….Hát sok dolgom volt.-mondtam akadozva. Hihetetlen, hogy képtelen vagy egy épkézláb mondatot kinyögni, ha a közelemben van.

-Hmmm…-mormolta bele a fülembe.-Mit is kezdtél el mondani nekem az autóban?-kérdezte még mindig halkan, de éreztem, hogy finoman elmosolyodik.

Halkan felnyögtem. Ezt most nem úszom meg.

-May-mondta lágyan, és két keze közé fogta az arcom.-Láttam rajtad, hogy valami frusztrál, kérlek áruld el.

Lehet ennek ellenállni?

Ha valaki egyszer felfedezi az ellenszerét ennek az érintésnek és a pillantásának, akkor szóljon nekem, de én képtelen voltam erre.

-Csak arról van szó, hogy…úgy éreztem, megbántottalak.-suttogtam. nagyon halkan, de a hangomban ott volt a mentegetőzés is.

-Miért bántottál volna meg?-vonta össze a szemöldökét, arcáról tisztán leolvastam a zavart.

-Hát, gondolom reggel végighallgattad a beszélgetésemet Willel, és…arra gondoltam, hogy esetleg rosszul esett neked, hogy letagadtalak a bátyám előtt.-mondtam és megint rákvörös voltam.

Erre felnevetett, és homlokát az enyémnek támasztotta.

-Te emiatt stresszelted magad egész délelőtt?-kérdezte angyali, nevetős hangon.

-Viccesnek találod?-vágtam be a durcát, hogy elrejtsem a zavaromat.

Erre nem válaszolt, csak lágyan megcsókolt.

Nem voltam rest viszonozni, a karjaim szorosan fonódtak a nyaka köré, ő pedig a derekamat ölelte. Amint én is visszacsókoltam, már nem volt olyan gyengéd, mohón csókolt, és magához szorított.

Majd már nem bírtam tovább levegő nélkül, és megszakítottam a csókot.

Levegő után kapkodva próbáltam összeszedni magam, mert 10 másodperccel ezelőtt még a nevemre sem emlékeztem.

-Akkor nem haragszol?-tudnom kellett, hogy nem okoztam neki fájdalmat.

-Nem tudok rád haragudni, és meg tudom érteni, miért nem kötöd a bátyád orrára a kapcsolatunkat. Ismerem a gondolatait.-vigyorodott el ismét ravaszul.

-Nem irigyellek érte.-morogtam, majd mivel megszólalt a csengő, elment mindenki a saját órájára, de az én szívemet mázsákkal könnyebbnek éreztem.