2.Fejezet-Nyomok

2.Fejezet

Nyomok

Sziasztok drágáim!

Nem, még nem jöttem haza a síelésből, viszotn hoztuk anyu laptopját, és tudtam írni, szal fel is került a harmadik feji, mert a szállodában van wifi, csak nekem nincs időm, mer bébicsőszt játszottam, meg rosszul lettem, meg áá mindegy, hosszú XD

Tudjátok, hozom a formám :P

Ha hazajöttem mindent elolvasok, a komikra válaszolok, amiket ezúttal is nagyon nagyon köszönök, viszont nem húzhatom sokáig az időt, mer iszonyú drága a mobil net, mer most meg az ágyat nyomom, nem tudtam lemenni a hallba.

Na, mind1, a lényeg, élek, itt a feji, és készülőben a kövi, szal az is fenn lesz a héten

puszka nektek!

mesi28

u.i.:sorry, h nincs kép, ez anyu gépe :S

/Lucas szemszöge/

Furcsa dolog a boldogság… Először nem tudod, hogy igazán mi is az. Aztán, mint derült égből villámcsapás, az öledbe hullik, és mikor felismered, nem akarod elhinni, hogy ez tényleg veled történik. Majd, mikor meggyőződsz róla, hogy tényleg ez az, amiről a többiek beszélnek, akkor azt hiszed, hogy sose lesz vége. Ezt akarod hinni, mert már nem bírnád ki a hétköznapok egybefolyó szürkeségét nélküle. Aztán, egyszer csak a sors elveszi tőled mindazt, amit adott, és te csak ott állsz, letörten, szomorúan, kétségbeesve, és azt kérdezed, miért?

Miért kellett elvenned tőlem? Miért mutattad meg, hogy így is lehet élni és érezni, ha a végén elvesztem, amit kaptam?

Így mentem el éppen három éve életem szerelmének a temetésére.

Összedőlt bennem minden. Kietlen és szürke lett nélküle a világ, mert nem volt ott, hogy beragyogja a mosolyával.

Mert nem voltam ott, hogy vigyázzak rá. Csakis én tehetek róla. Hisz ő mindig bajba keveredik, tudnom kellett volna. Kiesett az ablakon, és kitörte a nyakát. A helyi orvos azonosította, mert nekem nem volt erőm megnézni a holttestet, csakúgy, mint May apjának. Szegény ember az egész családját elvesztette. De legalább azóta van egy nő az életében, Mary, aki segít neki átvészelni ezt a nehéz időszakot.

A családom megrendült, de én viseltem a legrosszabbul. A lányok is nagyon szomorúak, igazából senki sem a régi már.

Kathy hősiesen tűri az érzelmeket a házban, de szegény nagyon nehezen viseli. Nem csak a saját fájdalmát és gyászát kell kibírnia, hanem az egész családét. Szörnyen nehéz neki, főleg az én közelemben, de ennek ellenére sokszor jön fel hozzám, bár én mindig mondom neki, hogy ne fárassza magát, nekem már úgyis mindegy, rám se hederít.

Jól esik hogy nem hagy magamra, de nem akarom ennél is jobban tönkre tenni őket. Már az is megfordult a fejemben, hogy elmegyek, de lebeszéltek róla. Nem tudom, hogy miért, mert nekik biztos könnyebb lenne, de nem feszegettem a témát.

Igyekszem minél kevesebb vizet zavarni, de úgy érzem magam, mint egy robot.

Hetente elmegyek vadászni, a hátra maradó időmben, pedig a szobámban gubbasztok az ablakfal előtt, és meredek a semmibe.

Martin is próbál néha felrázni, próbál viccelődni, de ő sem a régi, hisz elvesztette a húgát. Kedvelte Mayt. Végre volt valaki, akivel tudták húzni egymás agyát. Szerelmem a bátyja után már elég rutinosan kezelte ezt a nagy gyereket is.

Will is három éve halt meg. Sajnáltam nagyon, rendes srác volt.

De May…úgy érzem, én is meghaltam vele együtt, és csak a testem maradt itt. Ő lehelt belém életet, és amikor elment, vitte azt is magával.

Furcsa, talán csak véletlen egybeesés volt, hogy amikor utoljára beszéltünk, éppen a haláláról volt szó. Talán érezte, hogy hamarosan vége? Nem tudom…

De nem tudtam teljesíteni a kérését. Képtelen vagyok tovább lépni. Tudom, hogy nem akarna ebben az állapotban látni, de mit tegyek, ha nélküle egyszerűen nincs elég erőm?

Amikor ezt megígértem neki, akkor még ott volt, és úgy éreztem, meg tudom tenni, ha itt lesz az ideje…Az ő kedvéért…mert ezt kérte tőlem.

Igaz, ő mindig olyanokat kért tőlem, amit nehéz teljesíteni. Nem ruhát, nem ékszert, hanem, hogy mondjam el az igazat, hogy változtassam át, csupa olyan dolgot, amit az adott helyzetben nem tehettem meg.

Úgy gondoltam, ezt a kérését tudom teljesíteni…de nem megy.

Hisz nincs is miért léteznem.

Sosem voltam még ennyire elveszett…

Most érzem először igazán, hogy milyen valakit elveszteni…

/Brenda szemszöge/

A lányom és Anabelle vadászni mentek. Örülök, hogy ennyire egymásra találtak, Maynek nagyon nehéz lehetett.

Nekem sem volt könnyű, meghalt a fiam. Will…már kiskorában is egy kópé volt. Csak a teste nőtt meg, a lelke nem. Egy nagy gyerek volt… És éppen akkor kellett meghalnia, amikor végre rátalált a szerelem. Láttam, hogyan nézett arra a kislányra, tudom, hogy ő volt neki az igazi.

Minden miattam történt. Mert annak idején annyira naiv és hiszékeny voltam. Mindent elhittem Aaronnak. Minden szavát. Ő pedig becsapott. Csak játszadozott velem. Milyen buta voltam.

Azt hittem, ha elköltözök, új életet tudok kezdeni. És ráment a családom élete. Mindenkinek csak ártottam. Azoknak a legtöbbet, akiket szerettem.

Richardtól, a férjemtől is mindent elvettem.

De nem, nem eshetek össze. A lányomnak szüksége van rám. Bár tudom, hogy sosem tud majd teljesen megbocsátani nekem, megértem őt. Én se tudok magamnak.

Ez az egész örökre nyomot hagy a kapcsolatunkon. Hisz elszakítottam a szerelmétől. Miattam halt meg a bátyja, és egyedül kellett hagynia az édesapját.

Ez mindenkinek nehéz, de ha kimutatom, mennyire fáj, az Maynek is rossz lesz.

Ismerem őt, hajlamos magát hibáztatni a történtekért, és isten tudja, hogyan, oda kilyukadni, hogy semmit sem érdemel meg.

Sosem mondaná, hogy az én hibám, holott ez az igazság.

A lányom többet érdemelne…de meg kell őt védenem. Az apját nem fogják bántani, de ő veszélyben van, és nem bízhatom Nelsonékra, hiszen nincsenek tisztában a helyzettel, és a régi ellentét miatt nem kérhetünk tőlük segítséget.

Veronica sose állna szóba velük, és valószínűleg a többiek se. Anabelle talán, mert ő sok évvel az eset után került hozzánk, de az elmondottak alapján, biztos neki is megvan a véleménye.

Minden annyira nehéz és bonyolult. Mindenhol összeesküvés, ármány és bosszú. És May alig tud belőle párról. Belecsöppent egy hatalmi játszmába, amit a bosszú hajt, ugyanúgy, ahogy annak idején én is. Azt hittem, megkímélhetem őt ettől. Hogy lehet egy normális, békés élete, de nem…

Gondolataimból a két sebbel-lobbal megérkező lány ragadott ki. Kérdőn néztem rájuk, de ijedt tekintetük nem sok jót ígért.

-Mi történt lányok?-néztem Anára és Mayre.

-Anya, nagy baj van.-suttogta a lányom

-Idegen nyomokat találtunk az erdőben, és utána jártunk, hogy ki lehet az. Valószínűleg Jim lehetett. Figyelnek minket.-vette át a szót Anabelle.

-Csak Jimét, vagy másokét is?-kérdeztem.

-Csak az övét, de a többiek se lehetnek messze, mert volt teljesen friss, és már legalább 4 napos nyom is, itt lehetnek már egy ideje.-mondta May aggodalmasan.

Én csak bólintottam.

-Szóljunk a többieknek.

-Rendben.-mondták egyszerre, majd elviharzottak.

Pár perc múlva már mindenki a nappaliban ült a megszokott helyén, és miután a lányok elmondták, mit találtak, a családra feszült csend telepedett.

-Az világos, hogy a Denoire-ok ellen így semmi esélyünk.-szögezte le Dean.

-Igen, de mit tehetnénk?-kérdezte May.-Mi lenne ha…-kezdte, de Anabelle félbeszakította.

-Ha azt akarod mondani, hogy jobb lenne, ha átadnánk, ne fáraszd magad, ezt már megbeszéltük. A családhoz tartozol. Megvédjük a családtagjainkat.-jelentette ki Ana.

-Egy lehetőségünk maradt, azt hiszem.-mondtam ki nagy nehezen.

-Nem!-pattant fel Veronica szikrázó szemekkel, és kirohant a szobából. Dean egy bocsánatkérő pillantást vetett ránk, és követte őt.

-Mi az a megoldás?-kérdezte a lányom. Neki még nem mertük elmondani, hogy ez is felvetődött, csak ha már tényleg meg kell tennünk, nem akartam neki feleslegesen fájdalmat okozni, és nem gondoltuk volna, hogy ilyen hamar eljön ez a pillanat. Igazából, ő még a régi vitáról se tud, mert sose említjük előtte Nelsonékat.

De úgy néz ki, itt az idő, nem várhatok ezzel tovább.

-May, van valami, amit nem tudsz. És itt az idő, hogy elmondjam neked.-álltam fel a kanapéról, és leültem mellé megsimítva az arcát.