9.Fejezet-Rosszkedv

9.Fejezet

Rosszkedv

Lassan összeszedegettem a cuccaim, és elindultam a parkoló felé. Közben újfent eleredt az eső, de most szó szerint szakadt.

Ezt nem tudom elhinni! Pont amikor Will jön értem, akkor kell így elerednie ennek a nyavalyás esőnek. Hogy én mennyire utálom!-dühöngtem magamban, de igazából nem az eső miatt voltam így kiakadva, hanem Lucas viselkedésén.

Akármennyire erőltetem az agyam, nem bírok rájönni, mi miatt volt ilyen ellenséges.

Teljesen összeáztam, pedig a főépület kiugró teteje csak 10 méterre volt a labor bejáratától.

Ez még több okot adott a puffogásra, úgyhogy karba font kézzel álltam, és vártam a bátyám, miközben majd felrobbantam. Úgy belelovalltam magam, hogy már majdnem elkezdtem sírni, de azért annyi büszkeség volt bennem, hogy ezt ne engedjem magamnak, így csak nyeltem a könnyeim.

Nevetséges vagyok. Most azért bőgök, mert szakad az eső?-Persze, tudtam én, hogy ez közel sem így van, de ezt inkább be tudja venni a gyomrom, mint a másik verziót. Egyre jobb! Most már nem csak hisztis, hanem gyáva is vagyok.

Annyira elmerültem az önsajnálatban, hogy észre sem vettem, hogy nem vagyok egyedül, csak amikor már mellém lépett, és úgy szólt hozzám:

-May! Hallasz egyáltalán?

-Ja, ööö…persze, csak elbambultam. Ne haragudj!-küldtem egy erőltetett mosolyt Kathleen felé.

-Minden rendben?-nézett a szemembe, és a vidám, könnyed vigyornak, ami mindig beterítette tökéletes arcát, most nyoma sem volt.

-Persze.-feleltem természetesnek szánt hangon.

-Találkoztál a bátyámmal?-vonta össze a szemöldökét.

Ajjaj, vészesen közel jár. Úgy döntöttem, hogy adom a hülyét.

-Melyikkel?

-Kettőt találhatsz.-felém fordult, és szemében sértődöttséget láttam.-Nézd utálom, ha hülyének néznek.

-Akkor ne kérdezz olyat, amit úgyis tudsz.-sóhajtottam.

-Rendben, akkor egy-egy.-vigyorodott el egy pillanatra.-Mi történt?

Megráztam a fejem.

-Nem a bátyád miatt vagyok nyomott hangulatban, ha erre érted.

-Te nem nyomott, vagy hanem iszonyatosan dühös.-kuncogott.

-Másodállásban agyturkász vagy?-fakadtam ki. Az arcán egy árny szaladt át.-Bocs, én nem úgy értettem, csak…

-Dühös vagy…mint az előbb megállapítottam.-nézett rám öntelten.

-Igen, de ennek Lucashoz semmi köze.-mentsük a menthetőt.

Láttam, hogy már szólásra nyitja a száját, de ekkor rezegni kezdett a zsebemben a mobilom.

Sms-t kaptam Willtől:

May, ne haragudj, de nem tudok érted

menni, mert büntetést kaptam,

és benn kell maradnom suli után:/

Még egyszer bocsi

Will

Hangosan felnyögtem.

-Ilyen nincs!

-Mi történt?-nézett rám Kathy kérdőn.

-Semmi.-mondtam lemondóan.-Jobb, ha én most megyek.

-Azt hittem érted jönnek.-vonta föl a szemöldökét.

-Ja, én is.-motyogtam.-De most rohanok, hátha elérem még a buszt.-intettem neki, és elindultam a buszmegálló felé.

-Várj!-kiáltott utánam Kathleen.-Mi lenne, ha elvinnénk?-ajánlotta fel kedvesen.

-Ó, igazán nem szükséges.

-Lucas nem lesz ott. Nigellel jöttem suliba, mert Lukenak még lesz egy órája. Diana és Martin is 7.órán van. Gyerünk, nem harapunk.

-Tudom.-nevettem halkan.

-Akkor meg semmi okod rá, hogy ne fogadd el. May, az a busz fél óránként jár.-nyaggatott tovább.

-De tényleg nem akarok kellemetlenséget okozni…

-Szerinted felajánlanám, ha azt okoznál?

Erre már nem tudtam mit mondani, csak elmosolyodtam.

-Nem hittem volna, hogy találkozom még egy olyan makacs emberrel, mint én.-csóváltam a fejem.

-Meglepetések nélkül unalmas lenne az élet.-mosolygott vissza.-Na, gyere.

Elindultam utána a parkolóba.

Ő kecsesen odasietett a gyönyörű, fekete BMW-hez, és én is követtem őt.

Nigel kiszállt a kocsiból, és megölelte Kathyt, majd pedig felém nézett értetlenül.

-Szívem, ugye nem baj, ha Mayt is hazadobjuk? Úgyis útba esik.-kérdezte csilingelő hangon, miközben mosolyogva nézett Nigel smaragdzöld szemeibe.

Nigel halkan válaszolt valamit, de nem értettem, mert olyan pergő hangon beszélt, hogy csak halk duruzsolást hallottam. Kathy ugyanígy válaszolt neki, mire Nigel bólintott.

Kathleen odajött hozzám, maga után húzva barátját.

-May, ő itt Nigel.-mutatta be nekem.

-Szia.-intettem oda félénken.

Ő is biccentett egy félmosollyal az ajkán. Természetesen ő is gyönyörű volt, mint az összes többi Nelson, de volt valami a személyiségében, ami miatt bíztam benne, pedig gyakorlatilag nem is ismerem.

Sietve beszálltunk a kocsiba.

Én a hátsó ülésre ültem, míg Kat és Nigel az első ülésen foglaltak helyet.

-May, hol laksz?-nézett rám egy smaragd szempár a visszapillantóból. Újra megállapítottam, hogy milyen különleges a szemszíne az összes Nelsonnak.

Megadtam a címet.

Az úton hallgatásba burkolóztam, és egy idő után már Kathleen vidám csacsogására sem figyeltem. Elmerültem a gondolataimban.

Elég hamar megérkeztünk.

-Kösz a fuvart.-mosolyogtam rájuk.-Sziasztok!

-Nem tesz semmit. Szia!-integetett Kathleen az elmaradhatatlan mosolyával az arcán.

-Szia!-köszönt Nigel is kedvesen, majd elhajtottak, én pedig bementem, mert az eső még mindig szemerkélt.

Felvittem a hátizsákom az emeletre, majd lejöttem a konyhába teát főzni.

Negyed óra múlva már a szobámban iszogattam a fahéjas-narancsos teám, és próbáltam a házimra összpontosítani több-kevesebb sikerrel.

De még így is kész voltam mindennel fél ötre.

Gondoltam egyet, és elővettem a gitárom.

Kihasználva, hogy senki sincs még itthon (mert a bátyám valószínűleg előadta magát a suliban, ezért bent kellett maradnia), elkezdtem énekelni az egyik kedvenc számom Avriltől.

(itt tudod meghallgatni )

Szeretek énekelni, de inkább csak olyankor, amikor üres a ház, mert szerintem nagyon vacak hangom van.

Még egy kicsit próbálgattam az akkordokat, aztán nagyot sóhajtva letettem fehér gitáromat a sarokba.

Már fél hét volt, úgyhogy lementem vacsit főzni, és közben Will is befutott.

-Miért nem megy a matek tanár a pokol tüzes fenekére egy jó hosszú vakációra? Még a jegyet is megvenném neki…-hallottam meg a bátyám dohogását, még mielőtt belépett volna a bejárati ajtón.

-Na milyen volt a bünti?-kérdeztem kuncogva.

-Szia, hugi! Bocs, hogy nem mentem érted.-kezdett mentegetőzni.

-Á, semmi baj. Hazahoztak, nem kellett buszoznom.-legyintettem.

-Hoppá! Miből lesz a cserebogár? Egy hónapja se lakunk itt, te meg már elkezdted szédíteni a pasikat?

Egy felháborodott pillantással jutalmaztam ezt a benyögését.

-Will, neked biztos defektes az agyad! Hogy juthat ilyen az eszedbe? És miből gondolod, hogy egyáltalán egy fiú hozott haza?-olyan ideges lettem, hogy észre se vettem, hogy hevesen gesztikulálni kezdek a fakanállal a kezemben.

-Hé, nyugi.-emelte fel a kezét védekezésképp.-Hozzád képest egy házi sárkány is szelíd bárányka.

A szemem égnek emeltem, majd újra a félkész kajára összpontosítottam.

Mire kész lett a vacsora, apu is befutott.

Csendben ettünk, majd pedig felmentem a szobámba, egyedül hagyva Willt a mosatlannal.

Gyorsan letussoltam, és amint lefeküdtem el is nyomott az álom, ami minden volt, csak nyugodt nem.

Összefüggéstelen emlékképek, és mondatok zsongtak benne, én pedig teljesen összezavarodva próbáltam kiutat találni belőlük.

Nem csoda, hogyha reggel nem éppen voltam jókedvemben…