7.Fejezet-Kathleen

7.Fejezet

Kathleen

-Hogy…miért érdekel ennyire. hogy mi van velem.-suttogtam halkan, és abban sem voltam biztos, hogy hallotta.



Nem válaszolt, és úgy láttam, hogy elgondolkodtatja ez a felelet, szemlátomást nem erre számított. Elég furcsa látvány lehettünk, ahogy állunk egymással szemben, csöndben, és próbálunk olvasni a másik szeméből a néptelen folyosó kellős közepén.

-Figyelj, lehet, hogy nincs bajod, de igazolásért akkor is be kell menned az orvosiba, mert nem voltál benn első órán.

Miért nem válaszol? Az igaz, hogy jól megy neki a tématerelés, de hülye nem vagyok. A szemem összeszűkült, és szerintem megsejtette, hogy rájöttem, valamit titkol előlem, de nem kommentálta.

-Na, gyere.-noszogatott, és ő már meg is indult visszafelé, az orvosiba.

Én durcásan követtem, bár az igaz, hogy a fejem még mindig lüktetett, és a vállam is fáj, mert arra estem rá.

Benyitott, és betessékelt az ajtón.

A nővér éppen egy könyvet olvasott, és felkapta a fejét az érkezésünkre.

-Jó napot! Mi történt?-kérdezte, miközben felállt, és félretette a könyvét.

-Jó napot. Miss Campbell elesett, és elég rosszul nézett ki, szóval bekísértem ide.-válaszolt helyettem Lucas, én pedig egy szúrós pillantással jutalmaztam.

-Értem. Jöjjön kisasszony. Tényleg elég sápadtnak néz ki.-tüsténtkedett a nővér.-Üljön le ide.

Leültem a fehér bőrrel bevont keskeny, magasított priccsre, és a vállamat a falnak vetettem, de ekkor éles fájdalom hasított a bal vállamba, én pedig hangosan felszisszentem.

-Mije fáj, Miss Campbell?-lépett hozzám azonnal a nővér, és a szemem sarkából láttam, hogy Lucas is megmerevedik álltában.

-Nem, nem semmi baj.-igyekeztem megnyugtatni az aggódó nénit, mert még a végén itt kell maradnom, vagy éppen haza parancsolnak.

-Nem kell hősködni, aranyom. Látom magán, hogy fáj valamilye.

-Hát, a bal vállam egy kicsit, de igazán nem vészes.-ismertem be kelletlenül.

-Mindjárt megnézem. Fiatalember, ön nyugodtan visszamehet az órára.-fordult Lucas felé.

-Az órának mindjárt vége.-mondta Lucas olyan hangon, hogy a nővérnek elállt a lélegzete, és inkább újra rám összpontosított.-De most akkor is menjen ki, mert szeretném megnézni a kishölgy vállát.-vetette még oda neki, és én fülig pirultam. Bár Lucas sem érezhette jobban magát, mert zavartan elmorgott egy perszét, és már ki is fordult az ajtón.

-Vegye le a felsőjét.-utasított tovább a nővér, és minden jel arra utalt, hogy neki nem tűnt fel az előbbi cikis helyzet. Én engedelmeskedtem, és előrevettem a hajamat, hogy lássa a vállam.

-Istenem, kisasszony! Mit csinált maga, hogy így beverte a vállát.

-Miért, mi történt?-kérdeztem értetlenül.

Szó nélkül kézen fogott, és egy tükör elé vezetett. Én megfordultam, és megnéztem a vállam.

Szó szerint elakadt a lélegzetem. Elég csúnya sérülés volt. Gyakorlatilag az egész hátsó része a vállamnak kék és lila színben pompázott, és most, hogy nem volt ott Lucas már eléggé fájt is. Lehet, hogy eddig azért nem éreztem, mert ha vele vagyok, mindent kizárok.

-Uhhh.-nem tudtam értelmesebbet kinyögni.

-Figyeljen, adok magának mára igazolást, és menjen haza pihenni. Azontúl, pedig nem mehet testnevelésre egy teljes hétig. Fáj még valamilye?

-Hát a fejem, de nem nagyon.

-Igen, ezt már hallottam egyszer.-zsörtölődött az apró termetű nővérke magában.-Hadd nézzem!

Kitapogatta a sűrű hajam alatt a púpot, mire az arcom megvonaglott.

-Rendben, szerencsére semmi komoly.-nyugodott meg egy kicsit.-Visszaveheti a felsőjét, én addig megírom az igazolásait.

Ekkor döbbentem rá, hogy még mindig egy szál melltartóban és farmerban vagyok, úgyhogy gyorsan magamra kaptam a felsőm, megköszöntem az igazolást, és már kinn is voltam az ajtón.

Arra viszont nem számítottam, hogy a rendelőajtó túloldalán egy dühös aranyszínű, de még így is igézően szép szempárba botlok.

-Miért nem mondtad, hogy így fáj a vállad?-támadt nekem azonnal.

Én köpni-nyelni nem tudtam. Most mit van úgy oda? Csak egy kis zúzódás.

-Mert nem fáj.-oké, ez most enyhe ferdítés volt a részemről.

-Nem hiszek neked.-fonta össze karjait széles mellkasán, melyen ma egy sötétkék póló feszült.-Nem tudom, miért nem akarod beismerni, ha fáj valami?!

Nem feleltem, és lesütöttem a szemeim. A válasz igazából nagyon egyszerű: utálom, ha sajnálnak. De ezt nem akartam kimondani, mert elég szánalmasan hangozna.

-Különben is csak egy kis zúzódás, semmi komoly.-vetettem oda félvállról.

-Aha, azért olyan a vállad hátsó fele, mert ráborult a kék festékes doboz.-gúnyolódott.

Álljunk csak meg! Erről meg honnan tud? Akkor már nem volt a rendelőben, mikor megvizsgálták a vállam.

-Azt te meg honnan tudod?-kérdeztem teljesen értetlen képpel.

Habozott egy pillanatig, majd pókerarccal válaszolt.

-Hát tudod nehéz volt nem hallani azt, ahogy a nővérke rád ripakodott, hogy mi a fenét csináltál a válladdal.-erre elpirultam. Logikus magyarázat, de akkor is furcsa az egész.

Úristen! Pszichológushoz kéne mennem, mert az üldözési mániám már orvosi eset. Vagy csak ez a porfészek van rám rossz hatással, vagy tényleg meghibbantam.

Mondjuk az is igaz, hogy sose voltam normális. Valami biztos defektes az agyamban, mert lány létemre utálok vásárolni, fantasyt olvasok, és a kedvenc színem sem a rózsaszín, vagy a piros, hanem a sötétkék.

-Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha én most hazamegyek. Neked is mindjárt órára kell menned.-mondtam neki, és mintha csak megerősíteni akarná előző szavaimat, megszólalt a csengő, és a diákok kitódultak az ajtókon.

-Te meg vagy húzatva?! Csak nem képzeled, hogy fájós vállal engedlek vezetni?-már megint dühös volt. A hangulata gyorsabban ingadozott, mint az időjárás, és alig tudtam nyomon követni.

De azért engem se kell félteni, edzésben vagyok, hála az én drága bátyámnak.

-Tulajdonképpen pont így képzeltem.-feleltem rezzenéstelen arccal, és farkasszemet néztem vele.

-Akkor ezt ezzel a lendülettel ki is verheted a fejedből. A húgomnak, Kathleennek 2 lyukasórája is van most, úgyhogy ő haza tud vinni. Nem tiltakozhatsz, még a suliból sem lógunk.

Erre már én sem tudtam mit mondani, de nagyon nem tetszett, hogy csak így eldönti helyettem, hogy mi a jó nekem. Másrészről viszont hízelgő volt, hogy így aggódik értem, bár a miértjét még mindig nem értem.

-Hallgatás, beleegyezés.-vigyorgott önelégülten. Én csak mérgesen néztem rá továbbra is, és magamban puffogtam tovább.

Azt nem tudom, hogy csinálta, de a másik pillanatban ott termett Lucas húga, és vidám mosollyal üdvözölt minket.

-Sziasztok!-trillázta, miközben megállt Lucas mellett.

-Szia Kathy!-köszönt Lucas.-Megtennél nekem valamit?

-Mit is?-vonta föl a szemöldökét kérdőn Kathleen.

-May elesett, és nagyon beverte a vállát. Neked most meg lyukasórád lenne, szóval haza tudnád vinni?

-Persze, nem gond.-rántotta meg a vállát, és még mindig úgy mosolygott, mint a vadalma.

-De tényleg nem szükséges.-vágtam közbe.

-Ugyan, ez a legkevesebb.-legyintett Kathy.

-De hogy jutsz vissza a suliba?-kérdeztem rá egy elég nyilvánvaló problémára.

-Azzal te ne törődj.-mondták kórusban, mire én felvontam a szemöldököm. Ha azt hiszik, hogy ezek után annyiban hagyom, akkor nagyon tévednek. Nem nézhetnek ennyire ostobának.

-Én azért kíváncsi lennék rá.-kötöttem az ebet a karóhoz.

-Majd a kocsiban megbeszéljük, mert mindjárt becsengetnek, és Luke meg el fog késni.-megfogta a kezem, és gyengéden húzni kezdett maga után, miközben még visszaintett a bátyjának. Az ő érintése is jéghideg volt, akár Lucasé. Csak addig fogta a kezem, ameddig a bátyjától kellő távolságra értünk, utána már hamar a parkolóhoz értünk, ahol szó nélkül odaadtam neki a slusszkulcsot, mert nem láttam értelmét vitatkozni, és tényleg nem sok kedvem volt vezetni így.

-Szóval?-vontam kérdőre, amint beszálltunk a kocsiba.

-Ha éppen annyira tudni akarod, a helyi buszjárattal fogok visszajönni.

-Oh.-kicsit idiótán éreztem magam. Erre gondolhattam volna.

-Hallottam, hogy találkoztatok Lucasszal a buliban.-mondta csevegő stílusban, és én nem tudtam mire vélni a gyors témaváltást.

-Igen, összefutottunk.-mosolyodtam el az emlék hatására, és erről eszembe jutott valami.-Tényleg te rángattad el bulizni?-kérdeztem kuncogva.

-Hát, azért nem teljesen.-vigyorodott el mindenttudóan.- Végül is én csak kirángattam a szobájából, ahova begubózott, és közöltem vele, hogy vagy jön magától, vagy a fülénél fogva viszem oda.

Én hangosan felnevettem. Jó volt vele beszélgetni, igazán kedves lány volt.

-De azt csiripelték a madarak, hogy te sem önszántadból mentél oda.

-Nem bizony.-fagyott a mosoly az arcomra.-A bátyám csak úgy ukkmukkfukk felkapott, és levitt a ház elé, és Naomy meg segített neki.

Most ő kezdett el nevetni.

-Titeket a bátyámmal össze lehetne kötni!-nos, erre a kijelentésére erősen elpirultam, mert enyhén szólva kétértelmű volt.

Kathleen csak somolygott tovább, és az az érzésem támadt, hogy ő mindennel tisztában van, míg én gyakorlatilag a sötétben tapogatóztam.

-Honnan tudod, hogy találkoztunk a bátyáddal?

Úgy tűnt, megfontolja a választ, mert habozott egy kicsit.

-Tudod én és Lucas elég közeli viszonyban vagyunk, és szinte mindent megbeszélünk egymással. És az is hozzá tartozik, hogy jól ismerem a bratyóm. Ha Luke fülig érő szájjal jön el egy buliból, akkor annak oka van.-nézett rám jelentőségteljesen. Én pedig megint elvörösödtem. Sajnos elég könnyen zavarba jövök. Csak néztem magam elé, és aztán arra eszméltem, hogy Kathleen épp leállítja a kocsimat.

-Akkor, gyógyulj meg, nekem mennem kell.-sóhajtotta.

-Emiatt ne aggódj, a bátyád túlreagálta az egészet.-legyintettem.

-Őszintén szólva szerintem tényleg aggódik érted.-jegyezte meg Kathy.

-Vagy csak bűntudata van.-motyogtam halkan.

-Már miért lenne?-nézett rám kérdőn.

-Hát, végül is ő döntött fel a folyosó közepén.-magyaráztam neki.

Kathleen úgy nézett rám, mintha a diliházból szabadultam volna, aztán enyhén megrázta a fejét, és még egyszer elbúcsúzott tőlem, a lelkemre kötötte, hogy pihenjek, és szó szerint eltáncolt a buszmegálló irányába. Olyan valószerűtlen kecsességgel mozgott, hogy addig néztem utána, míg el nem tűnt a sarkon.

Én miért nem lehetek ilyen kecses? Miért ver engem a sors ezzel a rémes mozgáskoordinációval? Nem tudom, hogy kitől örököltem, mert a családban csak én vagyok ilyen reménytelenül béna. Bár van pár kivétel, amiben jó vagyok, mint a jégkori, a röplabda, és a lovaglás, mondjuk előbb ültem lóra, mint bilire a nagynénémnek köszönhetően, mert neki van egy farmja Teneeseeben, és régebben a nyarak nagy részét ott töltöttük a bátyámmal együtt.

A garázsból egyenesen a szobám felé vettem az irányt, majd ahogy ledőltem pihenni, el is nyomott az álom…