4.fejezet-Rideg valóság 2.rész

4.Fejezet

Rideg valóság

2.rész

A nap baromi unalmasan telt. Azontúl, hogy hallgattam, Naomi lelkesedését a bulival kapcsolatban, még egy másik lány, név szerint Rebeca kedves megjegyzéseit is el kellett viselnem. Nem tudom, mi baja van velem, mert nagyjából 2 szót szóltunk egymáshoz, és az is egy „Szia” és egy „Hello” volt. De mindegy is. A lényeg az, ami ebből következik.

Rémes napom volt, de legalább kaptam egy 5-öst irodalomból. Ezt a tantárgyat mindig szerettem. Érdekes, izgalmas, és én meg imádom a történeteket, a novellákat és a verseket. Olvasni is mindig szerettem.

Irodalom után már nem volt olyan borús hangulatom, de ez az átmeneti jókedv is csak pár percig tartott. Csak addig, amíg rájöttem, hogy tornaórám lesz. Magamban felnyögtem.

Lehet ezt a mai napot tovább fokozni???

Durcásan trappoltam el az öltöző irányába. A tesióra eléggé durvára sikeredett. Kosaraztunk.

Hogy mindenki megértse, leegyszerűsítem: kosár+én=világvége

Sőt, rosszabb.

Oliver tesi után odajött hozzám.

-Huh, May! Te tényleg nem vicceltél!-nevetett, és én értetlenül néztem rá.-Az első nap, az ebédlőben.

-Ja-hirtelen megvilágosodtam-én mondtam, hogy komolyan beszélek.-rántottam meg a vállam.

-Ígérem, hogy ezek után majd komolyan veszlek.

-A saját érdekedben-viccelődtem. Nem akartam, hogy lássa rajtam, milyen vacak hangulatom van, mert akkor kezdhetnék magyarázkodni, és ehhez semmi kedvem nem volt.

-Megyünk ebédelni?-kérdezte.

-Igen. Jobb, ha most megyünk, amíg még nincs tele az egész menza. Szerencse, hogy a tanár hamarabb elengedett.

Aha.-hagyta jóvá, és elindultunk az ebédlő felé.

Kicsit megint jobb kedvem lett, mert most biztos, hogy láthatom Lucast. Úgy éreztem, hogy elég egy pillantást vetnem az arcára, és minden bosszúságomnak nyoma vész. Izgatottan, és türelmetlenül léptem be az ebédlő ajtaján.

Azonnal arra a bizonyos asztalra néztem, és földbe gyökerezett a lábam.

Lucas nem volt ott.

De akkor hol lehet? Miért nincs itt? Talán beteg?

A kérdések 200 km/h-val száguldoztak a fejemben, de kívülről csak annyi látszott, hogy állok, és bambán bámulok magam elé.

Oliver mebökött.

-Hé, minden oké?

Erre a vörös hajú lány, (azt hiszem Kathleen a neve) felkapta a fejét, és rám szegezte a tekintetét. Én gyorsan elkaptam a szemem, és pirulva fordultam Oliver felé.

-Aha, persze.-és beálltunk a sorba. Idő közben Naomi és Rebeca is hozzánk csapódott. Így, hogy mindenki ott volt elég jó hangulat kerekedett, de nem tudtam velük nevetni. Leültünk a szokásos asztalunkhoz, és én megint a gondolataimba mélyedtem. És ezek a gondolatok jórészt Lucas körül forogtak.

A társalgás az asztalnál jórészt a közelgő buli körül folyt.

-May, szerinted?-rezzentett föl Naomi hangja az álmodozásaimból, választ várva egy olyan kérdésre, amit én nem is hallottam.

-Igen?-ráztam meg enyhén a fejem.

-Merre jársz? Merthogy lélekben még a közelben sem vagy az biztos.-húzta fel az orrát Naomi. Szőkésbarna haját hátravetette, és várta a választ.

-Ó, én csak elbambultam. De mi volt az eredeti kérdés?

-Éppen a zenéket beszéljük meg. Szóba került a Green Day, meg a Sum41, de sokak szerint ez nem ide való. Szerinted?

-Hát, szerintem ezek tök jók. A Green Day az egyik kedvencem, és a Sum 41-t is nagyon szeretem.-válaszoltam őszintén. Tényleg ezek a kedvenceim.

Naomi és Oliver diadalmas mosolyt villantottak az asztalnál ülőkre.

Az egyik mellettem ülő srác odafordult hozzám. Hirtelen eszembe se jutott a neve.

-És ezeken kívül milyen zenéket szeretsz?

-Hát, szeretem a Linkin parkot, a Muse-t meg Avril Lavigne-t…De amúgy mindenfélét hallgatok.-vontam vállat.

Jaj, végre eszembe jutott a neve:Matt

Hogy is nem emlékeztem rá?

-Mellesleg nem úgy nézel ki, mint aki rockot hallgat.-jegyezte meg, mire kicsit ingerült lettem.

-Miért, hogy kéne kinéznem?-kérdeztem vissza.

-Hát, tudod: talpig feketében, deszkás cipő, hatvan szöges nyaklánc, meg ilyenek.

Összeszűkült a szemem.

-Nem azt mondtam, hogy rocker vagyok, hanem azt, hogy rockot hallgatok.-mondtam hűvösen.

Nem vett tudomást a barátságtalan hangnememről.

-A kettő összefügg.

-Nem feltétlenül, legalább is nálam nem. De Naominál, vagy Olivernél sem, sőt még nálad sem, úgyhogy nem értem ezt az okfejtést.-a hangom egyre hidegebb lett, míg csaknem ellenségessé vált.

-Jól van, jól van. Csak megjegyeztem.-visszakozott.

(Ez itt Matt)

Nem is tudom, miért húztam így fel magam. Ez csak egy megjegyzés volt. Mióta vagyok ilyen ingerlékeny? Ez nem vall rám. Biztos amiatt van, hogy keveset aludtam az éjjel.-döntöttem el magamban. Igen, ez végül is logikus. Senki sincs másnap dalolászós kedvében, ha egész este alig pár órát aludt, és még rémálmai is voltak.

Úgy látszik, a többiek tudomásul vették, hogy ma nem lehet hozzám szólni. Ennek momentán nagyon örültem, semmi kedvem nem volt cseverészni.

Szerencsére ma már nem volt több órám, úgyhogy sietve elbúcsúztam Oliveréktől, és a kocsim felé vettem az irányt.

Mikor hazaértem, mit sem változott a hangulatom, és ezt Will is észrevette. Próbált velem viccelődni, de én csak elmorogtam egy látványosan szenvedő arckifejezéssel egybekötött „Hagyjál már! Fárasztó vagy!”-ot, és felmentem a szobámba, hogy aztán egész délutánra bezárkózzak. Tudtam, hogy nem vagyok túl diplomatikus, de most nem volt arra kapacitásom, hogy ezzel foglalkozzak. Mindig is egy józan lány voltam, két lábbal álltam a földön. Gondolom ezért is nézett rám a bátyám olyan zavarodottan, mikor szó szerint beviharzottam a szobámba. Nálam ez a tinikori lázadás egyszerűen kimaradt. Azt meg ne akarja senki nekem bemesélni, hogy majd pont 16 évesen kezdem el ezt, amit az emberek többsége 11-17 éves korig lezavar.

Megráztam a fejem, és inkább előhalásztam az iskolatáskám, és elkezdtem megírni a házimat, pedig már péntek volt. De akkor se volt jobb ötletem, és valamivel le kellett kötnöm magam.

Az egész hétvége ugyanebben a hangulatban telt.

Aztán a rossz hangulat eltűnt.

A következő 2 hét teljes nyugalomban zajlott le. De Lucas nem jött iskolába. Igazából hiányzott a társasága. Nem beszéltünk túl sokszor, de nagyon jól éreztem magam vele. Aztán gondolatban fejbe vágtam magam. Az egy dolog, hogy én kedvelem, hiszen érdekes, kedves és figyelmes, de kötve hiszem, hogy őt érdekelné a személyem, vagy a szánalmas kis életem.-gondoltam keserűen.

Aztán már csak arra emlékszem, hogy Naomi és én a szobámban állunk, és készülünk a buliba.

Pénteken úgy 4 óra körül beállított hozzánk egy csomó cuccal, és egy hatalmas sminkes ládával.

-Ne is ellenkezz!-intett csendre, mikor szólásra nyitottam a szám, hogy megmondjam neki, én csak egy farmer-póló összeállításban szándékoztam menni és edzőcipőben.-Tudom, hogy szerinted ez szükségtelen, de ha már sikerült elrángatni téged szórakozni, akkor csípjük ki magunkat.

-De Nana, nem hiszem, hogy ez jó ötlet…

-Ilyet hallani sem akarok!-jelentette ki határozottan. Még hoztam is pár cuccot, mert ismerem a stílusod, és abból nem sokat tudunk majd kihozni.-fanyalgott, de aztán azonnal mosolyra húzódott a szája, és barna szemei izgatottan csillogtak.

-Jól van.-adtam meg magam nagyot sóhajtva.

-Remek! Akkor tempózzunk, mert 8-kor indulunk.

-De hát még csak négy óra van.-néztem rá csodálkozva.

-Igen, és még mindkettőnknek meg kell találni a tökéletes szerelést, és a smikről se feledkezzünk meg.-hadarta szakszerűen.

-Oké, erre gyere.-azzal elindultam a szobám felé, és magamban azon imádkoztam, hogy csak vicceljen ezzel az egésszel.

Naomi egész délután úgy pörgött, mint egy búgócsiga, és háromnegyed nyolckor már azon fáradozott, hogy kirángasson a szobámból, én ugyanis közöltem vele, hogy egy tapodtat sem vagyok hajlandó menni ebben a szerelésben. Nem illett ez hozzám, ez nem én voltam.

Naomi rám erőltetett egy farmer sortot fekete cicanadrággal, és egy szűk, négyzet kivágású fekete selyemfelsőt, aminek a mellrésze meg volt húzva, alatta pedig úgy tapadt rám, mintha rám öntötték volna, és hosszú ujja volt. Elég szexis ruhadarab volt, de ez egyáltalán nem jellemző rám. És mindennek tetejébe egy magassarkú fekete lakkozott cipőt is rám aggatott.

A hajamat a szokásos szénaboglyából, laza loknikba szelidítette, a szememre füstös szemfestéket kent, és az ajkaimra csillogó szájfényt rakott.

Ő is nagyon csinos volt, egy szűk farmerben, és egy dekoltált, szürke alapon, strasszos, feltűnő felsőt viselt, tényleg jól állt neki.

-Jaj, May! Ne butáskodj! Olyan jól nézel ki! Gyere már!-próbált kirángatni az ajtón, de nem hagytam magam.

-Nem.-mondtam határozottan.

-Na, jó-sóhajtott-te akartad!Will!-kiabált ki a szobám ajtaján.

A bátyám azonnal ott termett.

-Mi az ábra? Sikerült már kivakarni a kis selyemhernyót a gubójából?-gúnyolódott.

-A pillangó már megszületett, de vissza akar bújni a bábjába. Viszont én nem vagyok elég erős, hogy felkapjam, és levigyem az ajtó előtt parkoló kocsihoz. Megtennéd ezt helyettem?-kuncogott Nana.

Will most már hahotázott. Majd odajött hozzám, és felkapott, majd hiába tilitakoztam, és fenyegettem, semmi nem hatott, és szabadulni se tudtam. Lecpielt a földszintre, és már csak a bejárati ajtónál tett le.

-Kösz a segítséget!-vigyorgott cinkosan Naomi.

-Nem tesz semmit.Mulass jól, hugi!-intézte aztán hozzám a szavait.

Én csaknem keresztül döftem őt a pillantásommal, de Will nagyon jól szórakozott ezen.

Közelebb léptem hozzá:

-Ha ezt túlélem, akkor biztos kinyírlak.-mondtam, és a hangom izzott a dühtől.

Autódudálás hallatszott kintről.Naomi megfogta a kezem, és elkezdett kifelé húzni. Még egy utolsó gyilkos pillantást vetettem az ajtóban önelégülten mosolygó bátyámra, és aztán elindultam Naomival Oliver kocsija felé, ahol már a többiek vártak ránk.