Rabság

Hali!

Itt is lenne az egyik versem, remélem tetszeni fog és bár tudom, hogy ennyi idő után nincs jogom ilyesmit kérni, de nagyon örülnék a kommenteknek.

Rabság

 

Kinn a napfény erőtől ragyogó,

A fa zöldellő, a madár csipogó,

Ablakból nézhetem csak a tavasz lágy leheletét,

Ahogy a természeten hagyja áldásos kézjegyét.

Be vagyok zárva sötétlő cellába,

Rideg valóságnak acélos markába.

Csodás illúzióm elrabolja tőlem,

A négy fal marad csak kitartón előttem.

Hiába harcolok, fel kell ébrednem.

Hiába akarom, el kell engednem.

Egyszer akkor is ki kell nyitnom a szemem.

Pedig szinte érzem a balzsamos levegőt.

Látom az embereket, a sírót és a nevetőt.

De üvegfalba ütközik a kezem,

Hiába szeretnék, nem tehetek semmit sem.

Rab lettem a tulajdon szívemben,

S a legrosszabb, hogy észre sem vettem.

Back to you :)

Sziasztok!

Először is egy bocsánatkéréssel tartozom nektek. Nagyon régóta nem néztem erre. Bár az utóbbi három hétben nem voltam itthon, hanem Angliában, de már előtte is eltelt egy jó nagy időszak. Nem akarlak untatni titeket a problémáimmal, miután abból mindenkinek bőven akad, de most már itt vagyok és ha még érdekel titeket, hozom a verseimet, illetve úgy határoztam, hogy ezek után könyvajánlókkal is bővül majd az oldal.

Akár úgy is mondhatjuk, hogy visszatértem és most már újra üzemelni fog az oldal :)

puszi

mesi28

Igazi harc

Kissé hosszú idő telt el a legutóbbi vers óta, de mostanában eléggé feszített ritmusban követik egymást az események az életemben, alig győzöm követni őket!

Úgyhogy kevésbé volt szabadidőm, sőt gyakorlatilag egyáltalán nem volt, ez is egyik-másik unalmas órán született, mert a tanár kiszúrta volna, ha elalszom :) És az irodalom órán épp a drámákat vettük, és jött az ihlet, ha pedig megvan a téma, utána már szinte már a vers írja saját magát. Így volt ez most is!

Remélem tetszeni fog!

puszi

mesi28

Igazi harc

Az élet küzdelem,

Igazi harc, fájdalom, félelem.

Az egész csak gyötrelem.

Az ember mindenhol csak a vigaszt keresi,

De bárhogy kutatja, nem leli.

S van, hogy azt mondja:

Elég már, elegem van!

Inkább örökké álmodnék,

Örök nyugalomban, békességben.

Vagy csak szárnyalnék,

Repülnék a végtelen kék égen.

Miért nem adjuk akkor fel?

Miért születünk, s most miért nem halunk meg?

Miért kelünk fel minden reggel?

Mert új remény ébred a szívben, mikor a nap felkel.

Mert nincsen másunk, csak az élet.

Csak ez az egyetlen egy.

Megújultunk =)

Hali!

Volt egy kis időm, úgyhogy leszedtem a karácsonyi dizájnt, és felraktam egy saját készítésűt.
Hát igen, kezdő vagyok sablon témában xD

De azért szerintem nem lett olyan rossz.
Mindenesetre, ha valami gáz lenne a dizivel, jelezzétek és váltok vagy bűvölök valamit rajta :)

És bár már kevésbé aktuális, itt egy vers a télről.

Még régebben írtam, de lusta voltam begépelni. Most már nem vagyok ennyire hanyatt esve a hidegtől és a latyakos sártól, de karácsony előtt majd megőrültem, csak essen a hó:)

Most meg már a nyarat várom xD Engem megérteni, külön művészet, de mindegy is:D

Itt a vers, és a címe (nem fogjátok kitalálni):

A Tél

Ezernyi hópehely táncolva hull a földre,

Reggelente minden beleveszik sejtelmes ködbe.

Csodálatos jégvilágot teremt a hajnal,

Mintha elvarázsolt világban járnék éjjel-nappal.

A havas tájon végigszalad a kecses holdsugár,

Sápadt, ezüst fénye bevilágít a szobám ablakán.

Hideg szél süvít lankás hegyen-völgyön át,

Éjféltájt a jégkirálynő járja táncát.

A deres fák kopaszon meredeznek a koromsötét égbe,

Ezüst ágai sírósan kéredzkednek a fénybe.

Csodálatos, rémisztő világot tár elénk a tél,

Miközben fehéren csillogó hópihéket sodor a szilaj, dermesztő szél.