Hali!
Itt is lenne az egyik versem, remélem tetszeni fog és bár tudom, hogy ennyi idő után nincs jogom ilyesmit kérni, de nagyon örülnék a kommenteknek.
Rabság
Kinn a napfény erőtől ragyogó,
A fa zöldellő, a madár csipogó,
Ablakból nézhetem csak a tavasz lágy leheletét,
Ahogy a természeten hagyja áldásos kézjegyét.
Be vagyok zárva sötétlő cellába,
Rideg valóságnak acélos markába.
Csodás illúzióm elrabolja tőlem,
A négy fal marad csak kitartón előttem.
Hiába harcolok, fel kell ébrednem.
Hiába akarom, el kell engednem.
Egyszer akkor is ki kell nyitnom a szemem.
Pedig szinte érzem a balzsamos levegőt.
Látom az embereket, a sírót és a nevetőt.
De üvegfalba ütközik a kezem,
Hiába szeretnék, nem tehetek semmit sem.
Rab lettem a tulajdon szívemben,
S a legrosszabb, hogy észre sem vettem.
1 megjegyzés:
Szia!
Régen nem írtam mér kommentet, röstellem is :$
De nagyon tetszenenk a verseid :)) És remélem, hogy még nagyon sokat fogsz továbbra is írni, mert:
1) lebilincseld az embert
2) tudjak írni kommentet :))
Nagyon szép lett, szomorúan szép. És még a képs is passzol (kérdés: melyik nem?!)
Puszillak:
(: Viki :)
Megjegyzés küldése