Hello!
Régen hoztam már verset. Nem is nagyon írtam mostanában. Már nem olyan egyszerű minden, mint régen. Ez a vers pedig a mostani érzéseimet foglalja össze.
Remélem tetszeni fog:)
Örülnék a kritikáknak...
Néha úgy érzem, összeroppanok,
Hogy a súly alatt megszakadok.
Nem hallom a szívemben a zenét,
Csak a felhőket látom, a mennydörgést.
Utoljára a remény hal meg?
Pedig nem reménykedek,
S mégis itt vagyok, élek.
Hova tűnt az optimista lány?
Akire rámosolyog a világ.
Szeretnék erős lenni.
Szeretnék a gondokkal mebirkózni.
De az angyal is csak ember ha letépik szárnyait,
A gazella is védtelen, ha eltörik lábait.
Kipukkadt a burok, ami eddig védett,
És rájöttem, ez nem mese.
Itt harcolni kell.
S nincs semmilyen szuperhős, aki majd megment.
Az élet nehéz.
Kezdek rájönni.
És rádöbbentem, hogy ha ez a valóság,
Én nem akarok felnőni.
2 megjegyzés:
Ez annyira csodálatos*-*
áhh a hatása alatt vagyok:D
nagyonszép(:
grat Mesi!
PUSZI(K)
köszi drágám :) (L)
Megjegyzés küldése