12.Fejezet-Csillogó hold

12.Fejezet

Csillogó hold

Na, itt van a befejező fejezet!Nem tudom, ilyenre számítottatok-e, de ilyen lett. Remélem, nem okoztam csalódást, és azok is írnak nekem, akik eddig nem tették, hiszen elvégre ez az utolsó feji, vége a történetnek. Én így képzeltem el a dolgokat, hogy hogyan lenne tovább, azt a ti fantáziátokra bízom.:)

Puszillak benneteket

mesi28

/May szemszöge/

Először azt sem tudtam, hol vagyok. Óvatosan ültem fel, teljesen hangtalanul. Körülnéztem, és rájöttem, hogy a szobámban. És arra is, hogy nem vagyok egyedül. Lucas térdelt az ágyam mellett, a kezünk összefonva pihent lehajtott feje előtt. Nem vette észre, hogy felébredtem.

Megszorítottam a kezét, mire felkapta a fejét, és aranyszemeiben féktelen öröm csillant meg.

-May!-hallottam meg hitetlenkedő hangját, de időm sem volt reagálni, mert felkapott, és megpörgetett párszor. Egy szót sem bírtam kinyögni. Majd szorosan magához ölelt. Úgy, ahogyan senki három éve, és én boldogan simultam erős karjai közé. Nem értettem, miért változott a viselkedése, de nem is érdekelt, csak az, hogy itt van és engem ölel.

Majd túl hamar engedett el.

-Kérlek, ne haragudj, akkora marha voltam. Sajnálom, amiket a fejedhez vágtam, nem is tudom, hogy mondhattam ilyeneket pont neked, és…-kezdte mondani, de nem hagytam, hogy befejezze, ajkamat az övére tapasztottam.

Egy pillanatra meglepődött, de aztán szorosan magához húzott, és átfogta a derekamat, míg én a nyakánál karoltam át. Úgy csókolt, mintha a következő percben itt lenne a világvége, és úgy szorított, mintha sose akarna elengedni. Egyáltalán nem volt ellenemre, próbáltam még közelebb húzódni hozzá, ami szinte már lehetetlennek tűnt.

-Szeretlek.-suttogtam, miután elváltunk. Homlokát az enyémnek támasztotta, és mindketten levegő után kapkodtunk, habár semmi szükségünk rá.

-Nélküled nem lenne értelme az életemnek.-mondta mélyen a szemembe nézve.-Szeretlek.

Úgy éreztem, hogy a szívem mindjárt újra dobogni kezd. Alig tudtam felfogni, hogy mégis szeret, és együtt vagyunk. Pár napja azt hittem, erre már semmi esély, és most mégis itt vagyok a karjai között, és engem néz szerelmesen, csillogó szemekkel.

Olyan boldog voltam, mint még soha. Nem csakhogy visszakaptam életem szerelmét, de előttünk az örökkévalóság.

Most azt hihetném, egy tündérmesébe csöppentem, de sajnos nem ennyire egyszerű, hiszen ott van a háború.

Lucas elengedett, először nem értettem, miért, egyszerűen fájt a hiánya, de a következő pillanatban már a földön feküdtem, és Ana meg Kathleen szorongatott nevetve.

-Jaj, lányok, én is szeretlek titeket, de kiszorítjátok belőlem a szuszt.-nyögtem nevetve.

Erre elengedtek, és felálltunk, de a következő pillanatban már anyu lógott a nyakamban, és hangtalanul zokogott.

Szorosan átöleltem őt.

-Nyugi anyu, már minden rendben, jól vagyok.-mondtam neki.

-May, ha még egyszer ilyet csinálsz, kapsz a fejedre, az biztos! Annyira örülök, hogy felébredtél!-hát igen, kibújt belőle az anya, és már a büntetésemen töri a fejét, amit persze nem fog beváltani.

Majd mindenki sorban megszorongatott, ennyi ölelést még sosem kaptam egyszerre. Mindenki szemében hatalmas megkönnyebbülés csillogott.

Meghatódtam, hogy mindenki ennyire aggódott értem. Lucas hátulról ölelt át, én pedig nekidőlve mosolyogtam.

-Annyira édesek vagytok együtt.-csapta össze a kezét Kathy.

-Uhh, hosszú időbe telt, hogy kibékültetek.-rogyott le a puffra drámaian sóhajtva, mire felnevettem. Hiába, ő az én imádnivaló barátnőm. Kicsit nehéz eset, de tudom, hogy mindig számíthatok rá, és kiáll mellettem.

-Vigyázz a lányomra.-tette kedvesem vállára anyu a kezét.

-Ne aggódjon asszonyom, vigyázni fogok.-bólintott Lucas komolyan.

-Nyugodtan tegezz, végül is, te vagy az idősebb.-nevetett anyu.

-Rendben.-vigyorgott vissza ő is.

Ahogy végignéztem a csillogó tekinteteken, hirtelen megsajnáltam Anát. Aranyos és kedves lány, mégsincs párja. Ez annyira igazságtalan. Mindig azt kívántam neki, hogy igazán boldog lehessen, és találja meg a lelki társát. Bár nem mondja, tudom, ő is erre vágyik.

Ahogy tovább siklott a tekintetem, észrevettem, hogy valaki hiányzik.

Ryan…

Bár még mindig haragudtam rá, nem akartam, hogy boldogtalan legyen.

-Mindjárt jövök.-suttogtam szerelmem fülébe, és kibújtam a karjai közül.

Ő összevont szemöldökkel bólintott, gondolom sejtette, hova készülök, de nem próbált megállítani. Jól ismer, makacsabb vagyok, mint az albán szamár.

Tudtam, hol találom. Bevált a feltételezésem, ott állt, és a tájat fürkészte.

Mellé léptem, de nem reagált.

-Tudtam, hogy itt talállak.-kezdtem. Nem tudtam, hogyan fogjak bele, vagy egyáltalán, mit kéne mondanom. De ez egy elvarratlan szál, és én kedvelem Ryant, csak éppen nem vagyok belé szerelmes.

-Honnan?-kérdezte halkan, én csak vállat vontam.

-Én is mindig ide jövök, ha egyedül akarok lenni. Ez a hely nyugalmat áraszt.-válaszoltam.

-Örülök, hogy jól vagy.-mondta, és éreztem az őszinteséget a hangjában.

-Köszönöm.-bólintottam.-Ryan, én tudom, hogy vár rád valaki, akivel majd boldog lehetsz, de ez a valaki nem én vagyok. Én Lucast szeretem, mindig őt szerettem, és te tudtad ezt. Nem szeretném, ha megromlana a viszonyunk emiatt. Nem várom el tőled, hogy barátok legyünk, hisz tudom, máshogy érzel irántam, de ne váljunk el haraggal egymástól.-most először nézett rám.

-Azt hittem, haragszol rám.-mondta Ryan meglepetten.-Végül is minden okod meglenne rá.-kúszott bűntudat a hangjába, és lehajtotta a fejét.

-Nem haragszom.-mosolyodtam el, mire sután megölelt.

-Szeretnék a barátod maradni. Tudom, hogy nem lehet köztünk semmi, de mint testvér és barát, szükségem van rád.

-Örülök, hogy így gondolod.-biccentettem, majd bementünk, mert lement a nap.

Az estét Lucasszal töltöttem, csak feküdtünk az ágyon, ő pedig szorosan átölelt. Néha váltottunk egy-egy csókot, vagy beszélgettünk egy kicsit, de egyébként nagyon csendben voltunk. Nem volt kínos, inkább békés és meghitt.

Észre se vettem, és már reggel lett.

-Mindenki a nappaliba!-hallottam meg anyu hangját. Vajon mi lehet?

Pár másodperc múlva mindenki a kanapén ült.

-Jön a Denoire klán. Már aki ébren van közülük.-magyarázta anya ideges hangon, mire éreztem, hogy Lucas karjai védelmezőn fonódnak körém. Nyugtatólag rámosolyogtam, és megsimítottam a kezét, mire picit felengedett, de még mindig ideges volt.

Mindenki felállt, és úgy vártuk őket.

/Anabelle szemszöge/

Jönnek a Denoire-ok. Bevallom, félek. Nem tudom, mit akarnak, de jelenleg mi vagyunk fölényben. Nem kellett sokáig várni, három perc múlva már a nappaliban álltak.



Aleinor és Gwendolyn volt elöl, előbbi mellett ott állt a húga, Chloé, mögöttük pedig Nicholas magasodott. Valamint ott volt Jim is. Világosbarna haja volt, kék szemei az enyémekbe fúródtak, és bennem megmozdult valami. Nem láttam mást, csak őt. Félre akartam nézni, de nem ment.

Aleinor tisztán csengő hangja térített észhez:

-Békével jöttünk. May elaltatta a klán erősebbik felét, gyakorlatilag legyőztetek minket. Elfogadjuk a vereséget. És hajlandóak vagyunk elásni a csatabárdot örökre, ha May felébreszti őket a kómából. Ez az ajánlatunk.-mondta Aleinor egy királynőhöz illő büszkeséggel, de a legyőzöttek megalázkodásával a hangjában. Mégsem volt szánalomra méltó. Méltóság sugárzott belőle, tiszteletet parancsoló volt a személyisége.

-Természetesen megteszem. Örülnék, ha vége lenne a harcnak.-lépett előre May.

-Köszönjük.-szólalt meg Gwendolyn. Hangjában keveredett a lágyság és a szigor is, igazi anya típusnak hatott.

Ezek után kezet fogtunk velük, Jim pedig kezet csókolt nekem. Ha ember lennék, tuti rákvörös fejjel köszöntem volna el tőle. Ő egy igazi úriember.

May csak sejtelmesen mosolygott, és mikor találkozott a tekintetünk, rám kacsintott. De lökött ez a csaj! Bár be kell vallanom, Jim hihetetlenül jóképű…

Kiderült, hogy itt is van egy házuk, most épp ott őrzik a kómába ejtetteket, úgyhogy elmentünk oda, és May felébresztette őket egyenként. A párok azonnal összeölelkeztek.

Így testközelből a Denoire család nem is tűnt annyira kegyetlennek. Ők is csak olyanok, mint a többi klán a földön, mindössze erősebbek a többieknél, mert több az erős tehetség.

/May szemszöge/

Nagyon boldog voltam, hogy sikerült elkerülni a harcot, és végül minden rendeződött. Ahogy láttam, Ana és Jim nagyon jól kijönnek egymással, és Ryan még Chloé sem éppen közömbösek egymás iránt.

Mindenesetre drukkolok nekik, megérdemlik a boldogságot. Csak a legjobbakat kívánom nekik.

-Min gondolkozol kicsim?-suttogta Lucas a hajamba. Fenn ültünk a háztetőn, én az ölében, és néztük a csillagokat.

-Csak a többieken. Remélem Ana és Ryan is megtalálja a társukat.-válaszoltam.

-Én biztos vagyok benne. Sosem hittem volna, hogy egyszer ezt fogom mondani, de mindenkit vár valaki, akivel boldog lehet. És ezt a hitet is csak neked köszönhetem.-puszilt bele a hajamba.

Még jobban hozzábújtam. Egy felhő sem volt az égen, a telihold ezüstös csillogással vont be mindent.

-Te is olyan vagy, mint a hold. Lágyan, finoman csillogsz, és a ragyogásod nem elnyomja a többiekét, hanem kiemeli azokat is, akikra a fénye ráesik. Te vagy az én csillogó holdam, aki varázzsal vonja be az örök éjszakámat.-suttogta a fülembe Lucas, és én vallomásán elérzékenyülve lágy csókot nyomtam ajkaira.

THE END